Újabb lépés előre
Egy hasznos és kellemes hosszúhétvége Brisbane-ben!:)
Múlt csütörtökön és pénteken mindketten kivettünk egy-egy nap szabadságot. Murphykét (Kutyus) -fájó szívvel- beadtuk a Penfield Kennels nevű ötcsillagos/!:)/kutyushotelbe
, ezután repülőre szálltunk,
Brisbane
és röpke két és fél óra repülés és helyijáratú vonatozás után már be is voltunk csekkolva a brisbane-i szálláshelyünkre, a már jól bevált Meriton Hotelbe:)(csak ajánlani tudom, nagyon jó az ár-érték aránya. A booking.com-on keresztül érdemes foglalni)
A baloldali a Meriton Hotel-Brisbane egyik legmagasabb épülete
Az esti program kis séta, vacsi, majd a PTE-nyelvvizsga (hasonló mint az ISLTS) jegyzetek utolsó 'átnyálazása' volt-hisz Brisbane-be elsősorban azért érkeztünk, hogy Gergő is letegye azt a PR-vízumhoz elengedhetetlen tesztet, amit én tavaly Melbourne-ben csináltam meg.
A háromórás vizsga péntek reggel 9 órakor kezdődött, így déltől már szabadok is voltunk:D
Hogy milyennek láttuk Brisbane-t?
Először is, rengeteg a felhőkarcoló, igazi világváros!
Brisbane-nek van egy folyója, a frappáns elnevezésű Brisbane-folyó, sok-sok folyami hajócskával!:) Aki itt jár, jó tudni, hogy van egy hajó, a Translink-ez ingyenes. Ezt a helyiek is használják, sokan munkába járnak vele-de mi is ezzel utaztuk körbe a várost, csak ajánlani tudom!
Brisbane nem az óceán mellett fekszik, így értelemszerűen nincs tengerpartja..a helyiek ezt a 'problémát' úgy oldották meg, hogy a város szívében megcsinálták a saját kis mini tengerpartjukat-ennek South Bank a neve. Van itt 'tenger', 'tengerpart' vízimentővel:D, parkocska, lehet enni-inni. Nekünk nagyon-nagyon tetszett, szuper a hangulata a helynek!:)
Cheers:D
Nem tagadom, nagyon bejön nekem ez a Brisbane!�
Strandocska:) Szerintem a vízimentőnek nem sok munkája lehet, de fő a biztonság:D
Ami tetszett még, hogy a város folyamatosan 'él', az élet éjszaka sem áll meg!
Egyik este felültünk a helyi 'London Eye'-ra->a Brisbane Eye-ra:)
Ajánlom mindenkinek, élmény a tetejéről körbepásztázni a várost!:)
Brisbane Eye
És->milyen kicsi a világ! Egyik kedves gimnáziumi osztálytársam(vagy ahogy a kisfia mondja, highschool buddy-m:D), Zsófi. Hát nem Brisbane-ben lakik épp?!:) Szombat este át is autóztunk hozzájuk, és nagyon jót beszélgettünk, szuper este volt!:)
Ééés-> a brisbane-i hosszúhétvégénkbe belefért még egy út a Gold Coast-ra is! Bérelt autóval egy óra alatt hipp-hopp lenn is voltunk Surfers Paradise-ban!:)
Az idő sajnos nem volt a legszebb(Zsófi szerint pont kifogtuk azt az egy-két napot az évben amikor nem süt hétágra a nap:•(), de nem baj, így is jó hangulatú volt a hely, nagyon tetszett!
Szörföznek ha esik ha fúj!:)
Esett..:(:)
Nagyok:)
És hogy végül sikerült-e Gergőnek a nyelvvizsgája?
Szerintetek?:)